VÁLOGATOTT VÍZILABDÁZÓ, BOLDOG NYUSZI TULAJDONOS

Gurisatti Gréta Európa-bajnoki bronzérmes játékos nemcsak a pályán törekszik arra, hogy teljesítményével példát mutasson a fiatalok számára, hanem a pályán kívül is. Ugyanis többek között maga is elkötelezett a felelősségteljes állattartás mellett.Gréta egy Toky névre hallgató nyuszi gazdája, aki 2016-ban csöppent bele a vízilabdázó életébe.
Toky különleges szerepet tölt be az életében, akit a következő nagy céljáról, a tokiói Olimpiáról nevezett el.
Azóta Toky a mindennapjai része lett: együtt reggeliznek, játsszanak és néha még a jógában is besegít a Dunaújváros játékosának.Gréta örömmel csatlakozott az Adopt & Love kezdeményezéshez, hiszen nagyon fontosnak tartja, hogy az állatok szerető gazdik mellett élhessenek. Ugyanis nemcsak Ők, de Mi is sokat kaphatunk az Ő társaságuktól, mivel a jelenlétükkel színesítik és felvidítják a hétköznapjainkat. Ennek ellenére sajnos évről évre rengeteg kisállat kerül az utcára, vagy tartják őket embertelen körülmények között.