Azok a menhelyek, akik számára fontos, hogy kis mentvényük tényleg jó helyre kerüljön a lehető legalaposabban felmérik a jelentkezőket. Ezért beszéljünk most egy kicsit a gazdijelöltekről. Cikkünkből kiderül milyen „fajtáit” ismerjük és hogy az örökbeadók melyiket részesítik előnyben.
Előző írásunkból megtudhattad, hogy mennyi minden megy keresztül egy kutyus amíg gazdihoz kerül. Ezért is szomorítja el az örökbefogadó szervezet munkatársait, ha a leendő gazdijelölt bemutatkozó levélben részletes leírás ad arról, hogy milyen elvárásai vannak az állat felé. Ne érts félre az szuper, ha vannak tervek, elérendő célok kitűzve a kutya gazdi páros elé mert ez segíthet fenntartani a motivációt egy nehéz napon. De az, hogy a nemrég „szabadult”, a városi élettel most ismerkedő négylábú azonnal üljön, feküdjön, tökéletesen sétáljon pórázon, eltűrje, ha a gyerekek ugrálnak a fején és még sorolhatnám… Ha kicsit jobban belegondolsz számodra is világossá válik, hogy a legtöbb esetben ez irreális elvárás. Nem lehetetlen mert tudatos, a kutya számára érthető nyelven elmagyarázott, fokozatos tanítással elérhető. De ehhez idő és energia befektetés szükséges. Ez nem kívánság műsor. Nem egy terméket veszel le a polcról hanem egy élő, érző lénnyel készülsz megosztani az életedet
Mondanom sem kell új kutya tulajdonos a második „fajta” gazdijelöltből lesz. Ő az, aki a jelentkezés során azt fejti ki, hogy ő mit tudna adni az örökbefogadásra váró kutya. Tehát megértéssel és kellően felkészülve vág bele. Tisztában van vele, hogy nem egyik napról a másikra lesz az övé a kutya. Végig kell járnia a menhely által felállított rendszert. Megérti, hogy felelősséget fog vállalni a négylábúért egészen élete végéig. Számára is az a fontos, hogy a legjobban hozzá illő ebet vegye magához és ezért hajlandó végigmenni a folyamaton.
Ajándékba szeretné a kutyát nagymamának, anyósának, kollégájának. A legtöbb örökbeadó szervezet a leendő tulajdonossal köti meg a szerződést. Ráadásul egyes szervezetek után követést is csinálnak így az ilyen örökbefogadás nem fog működni. Arról nem is szólva, hogy élő állatot ajándékozni nem feltétlenül jó döntés hiszen ezzel a megajándékozottra akaratán kívül felelősséget teszel. Egy ilyen komoly döntést annak kell meghozni, aki befogadná az új társát.
Láncra, telepőrzésre a legtöbb alapítvány nem ad ki kutyát. Számukra az a fontos, hogy az állat a nehéz sorsa után szerető otthonra leljen ne pedig az egyik kennelből a másikba jusson.
Szintén általános szabály az örökbefogadásnál, hogy idős embernek nem adnak kölyökkutyát. Ennek nagyon sok oka lehet főként az, hogy a kölyök megterhelő lehet egy nehezebben mozgó ember számára. Folyton láb alatt van és csak a csínytevésen töri a fejét. Egyszerűen mondva nem egyeznek az energiák és a mozgásigény.
A lista valószínűleg a végtelenségig bővíthető. Az örökbeadó szervezetek nem azért alakították ki a saját örökbeadási rendszerüket, hogy a leendő gazdik dolgát megnehezítsék hanem, hogy mind a kutya, mind az ember egy boldog harmonikus életet élhessen egymás mellett.
